- Ez az esemény elmúlt.
Kerékpáros túrahétvége a DámPontban

Augusztus 19-én 10 órakor indul kerékpáros programunk Regölyre.
A kerékpárút 10,4 km hosszúságú, mely kezdetben a Koppány-folyó mentén halad, majd a Pacsmagi- tavak Természetvédelmi Területen vezet keresztül. A kerékpárúton haladva, távolodva a város zajától, a természet csendes, megnyugtató és békés közegében találhatjuk magunkat, amely rengeteg látnivalót és izgalmat rejt az erre nyitottak számára. A tavak környékén a vízi állat- és növényvilággal ismerkedhetünk meg, többek között az itt élő vízimadarakat csodálhatjuk. A tavaktól távolodva, a kerékpárutat övező rétek, legelők, erdőrészek állat- és növényvilága nyújt változatos felfedeznivalót a kerékpározók számára. Találkozhatunk errefelé bárányokkal, tehenekkel, az erdős részeken a szerencsésebbek őzeket, szarvasokat is láthatnak. A kerékpárutat szegélyező egy-egy dombra felkapaszkodva, illetve a kerékpárút mentén található Pacsmagi-kilátóba látogatva, csodás panoráma tárul a túrázók elé, hiszen remek kilátás nyílik a Pacsmagi-tavakra és a környező településekre is.
A kerékpárút mentén fedett pihenőhelyek biztosítják a kisebb, megállásra alkalmas pontokat. A kerékpárút nyomvonala érint nyitott, napos, remek kilátással rendelkező részeket, de fák között húzódó, árnyas szakaszokat is. A terepviszonyokat tekintve, a bringaút kezdő és haladó kerékpárosoknak éppúgy alkalmas, néhány nagyobb emelkedőt leszámítva, nagyon könnyedén lehet a nyomvonalon haladni. A környező természet változatossága és sokszínűsége lefoglalja a túrázót, így az idő is és a kilométerek is szinte elrepülnek mellettünk. Regöly településre érve pedig a falu bájos látképe fogad minket, ahol egy frissítő elfogyasztása közben megpihenhetünk, felkészülve a visszaútra, ami biztosan nem lesz ugyanolyan, mint az odafele út.
A túra min. 10 fő jelentkezése esetén indul, részvételi díj 2.900 Ft, amely tartalmaz egy frissítőt a DámPonthoz való visszaérkezéskor és a DámPont Látogatóközpont kiállításának megtekintését is.
Regisztráció
További kerékpáros élményre vágyik? Béreljen tandem kerékpárt a DámPontban bármikor az ünnepi hétvégén!
