Az éjszaka hangjai az erdőben – tematikus erdei program sajt- és borkóstolóval
A program min. 10, max. 25 fő részvételével indul, előzetes regisztráció alapján. REGISZTRÁCIÓ
A program min. 10, max. 25 fő részvételével indul, előzetes regisztráció alapján. REGISZTRÁCIÓ
Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy Tamásiban és környékén másfél évszázadon keresztül a török volt az úr. Ennek az időszaknak a megismeréséről szól ez a hétvége. 1456. július 22-én Nándorfehérvárnál Hunyadi János és serege diadalt aratott a törökök felett, Európa védelmében. A hagyomány szerint ennek emlékére szól minden délben a harangszó. Erre emlékezve szervezzük meg július […]
Augusztus 19-én 10 órakor indul kerékpáros programunk Regölyre. A kerékpárút 10,4 km hosszúságú, mely kezdetben a Koppány-folyó mentén halad, majd a Pacsmagi- tavak Természetvédelmi Területen vezet keresztül. A kerékpárúton haladva, távolodva a város zajától, a természet csendes, megnyugtató és békés közegében találhatjuk magunkat, amely rengeteg látnivalót és izgalmat rejt az erre nyitottak számára. A tavak […]
Tematikus vezetett túrák, Tamási a magasból. A programok előzetes regisztrációhoz kötöttek és min. 10 fővel indulnak.
A nap során előre bejelentkezés alapján ismertetjük meg az iskolákkal a tamási híres erdeinek történetét, az itt élő állatokat és a vadászterület egykori urát, Esterházy Fényes Miklós személyét. A program az iskoláknak ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
Mindazon családoknak, akik ezen a hétvégén több felnőtt generációval látogatják meg a DámPontot, a kiállítás megtekintése ingyenes
Október 4-e az Állatok Világnapja, azonban ez a nap hétköznapra esik. A családi hétvége programjának központjában az erdő állatai állnak.
Vadászattörténeti programsorozat a DámPontban
A bortúra során a résztvevők a séta mellett borkóstolókon vehetnek részt, minden helyszínen 2 x 1 dl bort kóstolhatnak a Tolnai Borvidék boraiból és néhány állomáson zsíroskenyérrel és pogácsával kedveskedünk a résztvevőknek. A túra teljes távja megközelítően 5 km és 5 állomást tartalmaz. A részvételi díj 4.500 ft. Poharat a résztvevők hozhatnak magukkal, vagy a […]
Ugyan a Hegy-nap elsődlegesen a magashegységekre hívja fel a figyelmet, az év zárásaként erre a jeles napra is terveztünk egy környezeti nevelési programot. A program során a Tamásit körülölelő dombság keletkezéstörténetéről hallhatnak a gyerekek környezeti nevelési programokon keresztül. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Würtz Ádám 1927. június 2-án született Tamásiban és éppen 30 évvel ezelőtt, 1994. május 13-án halt meg Budapesten. Már kisgyermekként sokat rajzolt. Első iskolái után a helyi nyomdában dolgozott, ahol titkos szenvedélyét a rajzolást természetesen nem hagyta abba, sőt ólommetszeteket is készített a helyi Tamási Híradónak. Később a fővárosba költözött, azonban karrierje során sose feledte, […]
Tudtad? A Madarak és Fák Napja egy több mint száz éves zöld ünnep, a legrégebbi a jeles napok sorában. 1906-tól szervezik meg minden évben hivatalosan, Herman Ottó javaslatára, bár korábba Chernel István már 1902-ben is megszervezte a programot. A DámPont Látogatóközpontban a 2024. évi Madarak és Fák Napja alkalmából madárhang megfigyelő túrát szervezünk. A résztvevőket […]
Május 20-a a Méhek Világnapja, egyben a pünkösdi hétvége zárása. Ebből az alkalomból az ünnepek alatt színes, a méhek hasznosságát bemutató játékos és gasztronómiai programokkal várjuk az érdeklődőket. Tudtátok, hogy a méhek kipusztulásával éhezések történek ki a világban? Ugyanis nemcsak a sokak által kedved mézet köszönhetjük nekik, hanem a növények beborzásában is hatalmas szerepet vállalnak. […]
A XVI. TRÓFEA VADGASZTRONÓMIAI FESZTIVÁLON hagyományosan megrendezésre kerül a vadételek főzőversenye, emellett hagyományőrző- és szórakoztató programok, színpadi műsorok, sport- és gyermekprogramok várják a fesztiválra érkezőket. Várjuk a baráti társaságokat, családokat és mindenkit, aki kikapcsolódásra, szórakozásra, finom ételekre, jó programra, vidám hangulatra vágyik! Mindenki találhat kedvére való elfoglaltságot! Program: 2024. JÚNIUS 1. (SZOMBAT) TAMÁSI, MIKLÓSVÁRI PARKERDŐ […]
Bózsó Gyula tavalyi programja óriási siker volt. Azóta megjelent a népszerű erdész legújabb könyve is, amely már az első hónapokban listavezetővé vált számos könyvesbolt polcain. A június 1-re tervezett program során megismerhetjük a kora-nyári erdő ehető kincseit, emellett pedig az új könyvről is beszél a szerző - aki a tavalyihoz hasonlóan most is kóstolót is […]
2024. június 15-én újból teljesítménytúrát szervezünk az obiródi tavakhoz. A program előzetes regisztrációhoz kötött, illetve mivel a túra érzékeny területeken halad át, így a Gyulaj Zrt által meghatározott létszámhoz kötött. Három távon lehet elindulni: 10 km-es, 15 km-es és 20 km-es távra lehet nevezni, reggel 7 órától indulhatnak a résztvevők. A távok felénél frissítőpont várja […]
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megszervezzük éjszakai túra programunkat Szent Iván éjjelén. A program a Dám Ökoturisztikai Látogatóközpontból indul.19.30-tól: gyülekezés20.00: Fáklyagyújtás és indulás:20.00Útvonal: Látogatóközpont -Aktív park- Würtz iskola20.40: Érkezés az iskoláhozEzt követően az iskola udvarán máglyagyújtás és fellépnek a Művészeti iskola növendékei22.00: a program zárásaA program részvételi díja: 700 Ft / fő, […]
Tamási környéke több nemzetiségnek és helyi közösségnek adott otthont az elmúlt századokban, akik mindannyian hozták magukkal a saját kultúrájukat, gasztronómiájukat, népviseleteiket. Ebből nyújtunk egy válogatást a július 6-i hétvégén. Július 6-án 13.00-16.00 óra között Till Jánosné jön a Dám Pont Látogatóközpontba. Marika néni a pacskerkör Szekszárdon élő tagja, harmincnál több Tolna vármegyei település viseletét gyűjtötte […]
A program 19 órakor kezdődik a Dám Pont Látogatóközpont új kiállításának megtekintésével. 19.30 perckor indul a túra, amelynek hossza kb 1 óra lesz. Ezt követően helyi termelői sajt kóstoló és fröccs terasz várja a résztvevőket. Árak: DámPont látogatás és túra ára: 2 000 Ft / fő Sajtkosár: 1 500 Ft / fő Fröccs: 500 Ft […]
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |